KeresésGAY GUIDESZERVEZETEK
MELEG KÖZÖSSÉGEK
MELEG HELYEK
Linktár
|
Támogassa minden parlamenti képviselő a tiranai Rózsaszín Nagykövetséget
2012-03-29 - Frissmeleg.hu
Albánia: az Amnesty International üdvözli, hogy az ország miniszterelnöke támogatja az első Pride eseményt, amelyet Tiranában, április 17-én terveznek megtartani. Sali Berisha miniszterelnök hétfői nyilatkozatát azonban – amely megerősíti az LMBT közösség szabad véleménynyilvánításhoz és gyülekezéshez való jogait – homofób és kirekesztő nyilatkozatok sorozata követte mind a kormányzat tagjai, mind a parlamenti pártok részéről.
A Pride esemény bejelentését követően Ekrem Spahiu, a védelmi miniszterhelyettes március 23-án, pénteken kijelentette a Gazeta Shqiptare helyi napilapnak adott interjújában, hogy „az egyetlen hozzáfűznivalóm ehhez a melegfelvonuláshoz az, hogy megérdemlik a verést." LMBT aktivisták a „Kirekesztés Elleni Szövetség" és a „Pro-LMBT" részéről a miniszterhelyettes jogi felelősségre vonását kezdeményezték. Az Amnesty International bejelntette, hogy március 26-án hivatalos panaszt nyújtottak be Tirana kerületi ügyészének Ekrem Spahiu ellen gyűlöletkeltés miatt, a Büntető Törvénykönyv 266. cikke alapján. A Diszkrimináció-ellenes Biztos, Irma Baraku is reagált az ügyre egy hivatalból indított eljárással . Az ombudsmani iroda elítélte a megjegyzéseket azon az alapon, hogy az ilyen kijelentések gyűlöletet és erőszakot keltenek. 48 nem kormányzati szervezet és számos aktivista is támogatja őt ebben az ügyben. 2010 februárjában Albánia elfogadott egy diszkriminációellenes törvényjavaslatot, amely megtiltja a a szexuális irányultság és nemi identitás alapján történő kirekesztést. Így mind a belföldi, mind a nemzetközi jogrendszer alapján Albániának kötelessége tiszteletben tartani, megvédeni és érvényesíteni azt a jogot, hogy mindenki felvállalhassa szexuális irányultságát és nemi identitását anélkül, hogy hátrányos megkülönböztetés érné. Az Európai Unió albániai képviselete március 27-én emlékeztette Albániát, hogy az elkötelezte magát a kirekesztés elleni harc mellett, és kritizálta Ekrem Spahiu kijelentését, mivel az ellentmond a diszkrimináció-ellenes irányelveknek és az alapvető EU-s jogoknak. Ennek ellenére a kijelentéseit követően Ekrem Spahiu royalista pártja kijelentette, hogy a „homoszexualitás egy szexuális deviancia, bűn, szerencsétlenség és átok amely aláaknázza a nemzeti értékeket". A kereszténydemokrata és a republikánus párt később nyilatkozatokat adtak ki, amelyekben ellenzik az azonos neműek párkapcsolatát és házasságát. A Pride-al összefüggésben az Amnesty International emlékezteti az albán kormányt, hogy a nemzetközi és a belföldi jog értelmében kötelezettségük a szabad gyülekezéshez, véleménynyilvánításhoz és társuláshoz való jog biztosítása az LMBT közösség és támogatóik számára. Az LMBT közösség jogaira nézve bármilyen fenyegetést, ami erősíti a kirekesztést, ellenségeskedést és erőszakot a szervezők és a résztvevők ellen, késlekedés nélkül és hatékonyan ki kell nyomoznia az albán hatóságoknak. Az Amnesty International emlékezteti az albán hatóságokat azon kötelezettségükre, hogy biztosítsák a Pride szervezőinek és résztvevőinek védelmét és biztonságát. A rendőrség feladata felismerni a lehetséges fenyegetéseket az ellentüntetők részéről. Hatásos biztonsági intézkedésekre, valamint megfelelő rendőri jelenlétre van szükség a kiválasztott helyszínen és körülötte annak érdekében, hogy a résztvevőket megvédjék. Magyaroszágon is ugyanilyen fontos lenne, hogy a kormány és a hatóságok következetesen fellépjenek az LMBTI közösségeket érő hátrányos megkülönböztetés ellen, és biztosítsák jogaikat, különösen, ami a gyülekezési és véleménynyilvánításai jogokat illeti. forrás és fotó: Amnesty International |
2013. 05. 23. Csütörtök
MagunkrólA FrissMeleg egy magyar LMBT híroldal. Célunk a hazai olvasóközönség számára az itthoni és külföldi meleg élettel kapcsolatos hírek közlése, minél naprakészebben. Ajánlott böngésző: Mozilla Firefox. A FrissMeleg keres - társadalmi munkában - újságíráshoz és fordításhoz affinitást érző, tehetséges fiatalokat (és idősebbeket), a következő témakörökben: közélet, nagyvilág, kultúra, egészség, szórakozás és divat. Jelentkezés: foszerkeszto@frissmeleg.hu. Legolvasottabb
Ezen a napon történt...Március 14.
|