Szerdán részt vettünk az Egyenlő Bánásmód Hatóság igen tanulságos képzésén, melyen az egyik előadó a Nemzeti Média és Hírközlési Hatóság tudományos munkatársa volt. Az előadó érdekes adatokat közölt arról, hogy mi jellemző az egyes kisebbségek vagy hátrányos helyzetű csoportok média-reprezentációjára. Azonban, mint kiderült, a rendszeres vizsgálatokból hiányoznak a melegek.

A január 18-án, az Astoria Hotelben megtartott képzés a TÁMOP 5.5.5/08/1 pályázata keretében került megrendezésre, Közös terek – média mindenkinek címmel. Több érdekes előadás is elhangzott a rendezvényen: Balatoni Zsófia közösségi média szakértő arról beszélt, hogy a civil szervezetek hogyan használhatják eredményesebben a Facebook-ot és más közösségi médiákat céljaik érdekében, L. Ritók Nóra pedagógus, blogger, a nyomorszele.blog.fn.hu szerzője pedig munkájáról és arról beszélt, hogyan is lehet a mainstream médiába juttatni ilyen témákat.

A nap vége felé szekcióüléseken lehetett részt venni. Mi a Jogesetek az Egyenlő Bánásmód Hatóság gyakorlatából nevű szekcióban vettünk részt, ahol a résztvevők egyebek mellett annak az EBH-s ügynek a megbeszélését is eljátszhatták, szituációs játék formájában, melyet egy nyíltan vállalt melegsége miatt tánciskolájában visszautasított férfi indított.

Az egyik előadást a Nemzeti Média és Hírközlési Hatóság Műsorelemző osztályának tudományos munkatársa, Monori Áron tartotta, aki arra vállalkozott, hogy a hatóság eddigi vizsgálatainak eredményeit foglalja össze arról, mi jellemző az egyes kisebbségek vagy hátrányos helyzetű csoportok média-reprezentációjára. Az előadásból számos rendkívül érdekes és gyakran megdöbbentő adat derült ki (a vizsgálatok érintették a közszolgálati tévék (az M1, az M2 és a Duna Tv), a kereskedelmi televíziók (az RTL Klub és a TV2), valamint az ún. közéleti tévék (az ATV, a Hír Tv és az Echo Tv) hírműsorait, közéleti magazinműsorait.

Megtudtuk például azt, hogy a nemzeti és etnikai kisebbségi műsorok aránya a televíziókban mindösszesen 1,5 százalék. A hírműsorokban és közéleti magazinműsorokban 2,4 százalékban jelennek meg nemzeti és etnikai kisebbségek tagjai (leginkább romák – a kisebbségi megszólalások mintegy 40 százalékában), migránsok csak 1,5 százalékban. A fogyatékkal élők média-reprezentációja alig mérhető (2 ezrelék körüli), s a nemek aránya is elkeserítő: a megszólalók mindössze 20 százaléka nő. Amit az elemző külön kiemelt, ami megdöbbentő a cigányság esetében, hogy milyen nagy arányban jelennek meg a társadalmi sztereotípiákat megerősítő helyzetekben.

Az előadás után az egyik jelenlévő feltett egy kérdést: van-e oka annak, hogy nem beszélt a melegek média-jelenlétéről? Monori Áron azt válaszolta, hogy azért, mert a kutatások során ezt nem vizsgálták; a melegek, mint kisebbségi csoport megjelenésének vizsgálata „eddig még nem vetődött fel”. Az újabb kérdésekre válaszul elmondta, hogy a felmérésekben szerepelnek különböző kisebbségi csoportok, ám a melegek nem, tehát itt módszertani problémáról van szó, és ők csak olyan adatokkal dogozhatnak, amik a rendelkezésükre állnak.

A válasz többeknek nem tetszett és így újabb kérdések érkeztek hozzá, s egy félreérhető válaszában Monori arra is utalt, hogy akár pénzügyi okok is lehetnek a mögött, hogy nem dolgozták át a módszertant. Az egyik jelenlévő azt tanácsolta, hogy a melegeket vegyék be a kutatásokba, ám Monori – cseppet sem megnyugtató válaszában – csak annyit mondott, majd megemlíti ezt a kollégáinak.

Kíváncsian várjuk, hogy jelen kérdésfelvetésnek lesz-e bármiféle hatása, s megjelennek-e a melegek, mint kisebbségi csoport a jövőbeni felmérésekben.

Hanzli Péter