Meleg szemmel

1 százalék

Coming out-olt a világ- és Európa-bajnok svéd atléta

A világszerte ismert svéd atléta, Kajsa Margarete Bergqvist bejelentette, hogy leszbikus kapcsolatban él. Körül-belül egy évvel ezelőtt vált el volt férjétől, Måns Herngren rendezőtől. A 2000-es, sydney-i olimpián magasugrásban bronzérmet szerzett sportolónő minderről a vezető svéd melegmagazinnak, a QX-nek beszélt.

„Azt akartuk, hogy [az előbújásra] a saját szempontomból kerüljön sor, és csak most, amikor együtt élünk Christine-nel, mint egy pár, már egy ideje, s most úgy éreztük, hogy ez a kapcsolatunk tesztelése. Úgy döntöttünk, hogy már tudunk beszélni minderről. És el tudunk kerülni mindenféle spekulációt és a pletykákat” – mondta az interjúban a sportoló.

Mint elárulta, barátnőjével való kapcsolata „fantasztikus”. Kajsa Bergqvist egyébként, aki nem csak olimpiai bronzérmes, hanem világ-és Európa bajnok is, mostani nyilatkozatában úgy fogalmazott, hogy nem azért nem beszélt eddig erről, mert párja nőnemű, hanem eddig áltanosságban nem tartotta fontosnak a magánéletét. Azt is elárulta, hogy volt férjével való házassága idején heteroszexuálisnak tartotta magát.

Kajsa Bergqvist 1976. október 12-én született s Stockholm megyei Sollentunában. 6 évesen kezdett sportolni; több mindennel próbálkozott, ám maradt az atlétika mellett. Egy ideig Amerikában tanult, majd 2001 és 2008 között Monacóban élt. 2004-ben lesérült, de kisebb szünet után visszatért: így lett 2005-ben, Helsinkiben világbajnok. Legmagasabb ugrását 2006-ban ugrotta meg: 2,08 métert, fedett pályán. 2007 szilveszterén házasodott meg Måns Herngrennel, ám házassága nem tartott soká (2011 elején jelentették be a válást). 2008 elején visszavonult az aktív sportolástól. Jelenleg a UNICEF jószolgálati nagyköveteként tevékenykedik.

fotó: gay.ru

Hanzli Péter

2012. 05. 18. Péntek

Magunkról

A FrissMeleg egy magyar LMBT híroldal. Célunk a hazai olvasóközönség számára az itthoni és külföldi meleg élettel kapcsolatos hírek közlése, minél naprakészebben. Ajánlott böngésző: Mozilla Firefox.

TOVÁBB >>>

A FrissMeleg keres - társadalmi munkában - újságíráshoz és fordításhoz affinitást érző, tehetséges fiatalokat (és idősebbeket), a következő témakörökben: közélet, nagyvilág, kultúra, egészség, szórakozás és divat. Jelentkezés: foszerkeszto@frissmeleg.hu.

Kutatás

EuroGames

Fétish Weekend

Videók

Partnerek

Szavazás

Szerinted milyen lesz 2011-hez képest, LMBT-szempontból 2012?

Lelkisegély

Ezen a napon történt...

Május 11.

  • 1868-ban ezen a napon használta először a "homoszexualitás" és a "heteroszexualitás" kifejezéseket Kertbeny Károly egy Karl Heinrich Ulrich-nak írott levelében.
  • 1904-ben ezen a napon született Salvador Dalí, a világhírű biszexuális művész, akinek többek között Federico García Lorca költővel is volt szerelmi kapcsolata.