Önkifejezés, stílusérzék, kreativitás, eredetiségre törekvés, tömegcikk. Ennyi lenne a divat? Erre a válasz a szokásos szöveg: „az igazi fashionisztának nem kell magyarázni, mert az igazi fashioniszta tudja, hogy amit a világból látsz, ami körülvesz, maga a Divat”. Számomra sokkoló volt rádöbbenni e kijelentés nagyszerűségére, egyenesen letaglózott.

A XXI. század második évtizedét éljük. Egyesek szerint nyakunkon a világvége, lejár a naptár – senkit nem érdekel. Az iparnak, a shownak mennie kell, neves tervezők jönnek ki az új kollekciókkal, feltűnik egy-egy új reménység, szinte minden hétre jut valamilyen bemutató egy-egy nagyvárosban (ahol a tervezők persze értékesítik a darabokat), szóval, aki apokalipszist említ, az vagy klimaxol, vagy pedig leragadt a némafilmeknél. Nézz körül, menj végig egy nagyváros főutcáján, vagy akár a Vácin. Mit látsz? Márkás és kevésbé márkás (értsd: drága) üzleteket. A divat mindenhol jelen van, hatalma felfoghatatlan. Nem áll szándékomban effajta demagóg szövegekkel traktálni Téged, mert a spanyolviaszt már feltalálta valaki más, de tedd meg, hogy kinézel az ablakon. Mit látsz? Lakóházakat csinos kiskerttel, irodaépületeket szinte szabványra szabva. A szabvány az etalon, a minőségi termék, amiben bízni lehet. Nem úgy a divatban. Léteznek persze testméret-szabványok, ám a lényeg valóban a kreativitásban, az újszerűségben rejlik. Ezért van annyi, már tömegtermelésre szánt, így olcsóbb másolat. Viszont ne feledd, a „gagyit” is megtervezte valaki, csakhogy jöttek az új trendek, és az adott termék vagy stílus lekerült a piedesztálról, átalakították, eljutott nevenincs butikokba, netán a turikban végezte.

Mindenhol ezt olvasom: „a divat mindig az adott kor gazdasági, társadalmi változásainak a megnyilvánulása”. Változás. Újszerűség. Milyen nagyszerű érzés kitűnni a tömegekből, teszem azt egy olyan bazi – elnézést, lélegzetelállítóan – nagy városban, mint New York City! Amely, mint tudjuk, a divatipar egyik Mekkája, ahol olyan tervezők székelnek, mint a bronxi születésű Calvin Klein (sportosan elegáns ruhák), az extravaganciájáról elhíresült Karl Lagerfeld vagy épp Ralph Lauren, aki 1969-ben nyitotta meg Jóbarátok-szerte elhíresült üzletét, a Bloomingdale’s-t.

Tágabb értelemben a divat tehát minden, ami körülölel minket, amiben élünk, az egyén szintjére leszűkítve pedig, a megjelenés, a „körítés”, ha úgy tetszik. A legtöbben nem követjük a legújabb trendeket – a ruha tekintetében –, mivel csak a leggazdagabb réteg kiváltsága, hogy egyenesen a tervezőtől vegye meg, a divatvásárokon. „Engem nem érdekel a divat”, mondod, „mert azt számít, hogy kényelmesen öltözködjek, amiben jól érzem magam”. Újabb sztereotípia, hogy a divat csupán üresfejű, gazdag cicababák csacsogása.

Több mint művészet, melynek ugyanúgy ismerjük a korszakait, mint az irodalomnak, a filmnek vagy akár a festészetnek. A tervezők ugyanúgy keresik, szinte űzik az ihletet, mint mondjuk a szkriptírók, nem beszélve a hatalmas konkurenciaharcról. Egy fashionsta számára a divat az első és egyetlen művészet, amit követni lehet – és amelybe valóban érdemes belemélyedni.

Cikkeimben szeretném még jobban megragadni a divat fogalmát, bemutatva a női- és a férfidivat legújabb trendjeit, miközben kísérletet teszek arra is, hogy írjak letűnt évtizedek régvolt darabjairól, és mindarról, ami ma is hatással van ránk.

Lánczos Norbert