Vannak azok a bizonyos sorsfordító nyarak. Amikor valami megváltozik. Amikor valami ébredezni kezd az emberben. Amikor feléled a szexualitása. Nehéz pillanat, ha ilyenkor az ember mindjobban rádöbben, mást rejt a belső, mint amit mutat a külső. Céline Sciamma régen látott ízlésességgel eleveníti meg a tomboy Laure sorsdöntő nyarát.

Laure a kamaszkor küszöbén áll, negyedik osztályba készül. Családjával él, apukájával, anyukájával, öt éves húgával és az egyelőre a mama pocakjában kucorgó újabb kistestvérrel. A család gyakran költözik, s a film is éppen így indul – egy újabb költözéssel. Laure hirtelen egy franciaországi lakótelepen találja magát, ahol nem ismer senkit. Ez pedig kiváló táptalaj ahhoz, hogy úgy mutatkozzon be, ahogy ő jónak látja.

Így történhet meg, hogy mikor a kislány megunja a telepen bandázó gyerekek kukkolását az erkélyről, közéjük merészkedik és a cserfes, vagány, szép Lisának Michaëlként mutatkozik be. Innentől pedig nincs megállás. Újdonsült barátainak ő Michaël, odahaza pedig Laure. Michaël jól focizik, nagyokat köp és még pénisze is van – igaz, nem húsból és vérből, mindössze gyurmából, de legalább valami domborodik a fürdőgatyóban. Nem véletlen hát, hogy Lisa hamarosan gyengéd érzelmeket kezd táplálni legújabb barátja iránt, s közeledését Michaël nem utasítja el.

Laure odahaza az odaadó és felelősségteljes nagytestvér, aki türelmesen játszik kishúgával és gondoskodóan mossa a haját. Ilyen egy jó nővér. Természetesen, ahogyan az várható volt, fény derül a turpisságra, ami könnyeket fakaszt minden érintettnél.

Eddig a dolog se nem túl eredeti, se nem túl frappáns. És hogy őszinték legyünk később sem lesz az. Ez egy egyszerű történet, egyszerű film. Így senki ne várjon világmegváltó gondolatokat vagy kimondottan ötletes megoldásokat, mert azok bizony elmaradnak. Sciamma munkájának nagysága nem ebben áll. A fiatal rendező azzal alkot hatalmasat, hogy minden allűrt mellőz, filmje hihetetlenül tiszta, intim és természetes.

Gyerekszínészekkel dolgozni roppant kockázatos vállalás, láttunk már olyan filmet, ami pont miattuk csúszott szét, mert nem tudtak hiteles alakítást hozni, pedig az alapanyag érdekes lett volna (például Hetedik kör). Ez itt abszolút nem áll fenn. A két főszereplő, a Lauret és Michaëlt alakító Zoé Héran, és a húgát, Jeanne-t életre keltő Malonn Lévana egyszerűen brillíroznak. Nincs egy darab hamis mozdulatok sem a 80 perces játékidő alatt és fantasztikus összhangban működnek együtt a vásznon. Teljes mértékig elhisszük nekik, hogy testvérek. Héran duplán kiemelendő, nehéz elképzelni, hogy találhattak volna megfelelőbb gyereket a tomboy Laure szerepéhez. Alakításának természetességét rengetegen megirigyelhetnék.

A gyerekek világa is hiteles a filmben, a felelsz vagy mersz játékra épülő jelenet mindannyiunkban visszahozhatja a gyerekkori emlékeket.

Az egész mozi már félig-meddig dokumentarista jelleget ölt. Ha visszagondolunk a kamaszkor kezdetére, talán mind belátjuk, hogy nem egy egyszerű életszakaszról beszélünk. Ez az az időszak, amikor minden megváltozik. Fejben, lélekben és testben egyaránt. Az ébredő szexualitás olykor ijesztő is lehet. Szerencsére azonban Sciamma filmje nem ezekre a klisékre épít. Laure lánynak született, mégis úgy öltözik, mint egy fiú, úgy focizik, mint egy fiú és úgy is verekszik, mint egy fiú. Nem mellesleg annak is vallja magát, hiszen mi másért adná ki magát fiúnak társai előtt, s születne meg ezzel Michaël? Nem egyszerű helyzet, sőt.

Sciamma remek ízlésű rendező és ismeri a mértéket, ezt már a szintén remek Vízi liliomokkal is bizonyította. Ugyanis a fentiekben taglalt helyzetet könnyen elvihette volna sírós melodrámába, hosszú beállításokban kirajzolódó fájdalmas tekintetekkel és az anya hisztérikus zokogásával, a végén pedig Laure öngyilkosságba menekülhetett volna, csakhogy úgy istenigazából sírjunk egy nagyot a filmen. De hála a jó égnek nem így cselekedett. Felismerte azt, hogy bár nem egy szokványos élethelyzetről beszélünk, nem bonyodalmaktól mentes esettel állunk szemben, de mindez egy TERMÉSZETES dolog.

Éppen ezért a vásznon egy abszolút életszagú, reális és természetes filmet látunk. Nincsenek „nagy” jelenetek, nincs nagy dráma, nincs tragédia. Élet van. Nem véletlen, hogy a film idén elvitte a Teddy díjat a berlini filmfesztiválról, de győzedelmeskedett a philadelphiai, a San Franciscói és a torontói leszbikus és meleg filmfesztiválokon is.

Céline Sciamma nevét ideje megjegyeznie a filmes világnak és a filmek iránt érdeklődőknek, ugyanis kivételes tehetséggel van dolgunk. Ennek lehet ékes példája a Tomboy is. Hogy miért? Mert ma igazán ritkaság számba megy az, hogy a vásznon egy ennyire egyszerű, természetes és tiszta alkotással találkozzunk. Az őszinte, pozitív végkicsengés pedig már csak hab a tortán.

A Tomboy című filmet Magyarországon a Cirko Film forgalmazza, és november 17-e óta megtekinthető a Cirko-Gejzírben.

fotó: hopelies.com; tonightatthemovies.com; stardusttrailers.com; screenrush.co.uk

Bobák Zsombor