Meleg szemmel

1 százalék

A Star Trek sztárja bevallotta, hogy meleg

A pár hete a sorozatos iskolai zaklatások miatt öngyilkosságba menekülő tinédzser mutatott példát a népszerű sci-fi sztárjának, aki most már a nyilvánosság előtt is vállalja másságát. Zachary Quinto amerikai színész a napokban vallott homoszexualitásáról a sajtó számára.

A 34 éves, pittsburghi születésű Quinto a magyar tévénézők és mozizók számára a Hősök című szériából, illetve a népszerű sci-fi, a Star Trek legújabb filmverziójából lehet ismerős, melyben Spock kapitányt alakította. A filmes saga folytatódik, így a színész hamarosan ismét Spock kapitány bőrébe bújik.

Állítása szerint másságának beismerésére a nemrégiben az iskolai zaklatások elől öngyilkosságba menekülő Jamey Rodemeyer is nagy hatással volt. A New York magazinnak adott interjújában úgy nyilatkozott, hogy nem szabad annak megtörténnie, hogy a meleg fiatalok értéktelennek érzik magukat az iskolai zaklatások miatt. Nagyban hangsúlyozta a szülők felelősségét is, akiknek véleménye szerint meg kell tanítaniuk gyermekeiket az elfogadásra, hogy a jövőben elkerülhetőek legyenek a hasonló tragédiák. A színész azt is elmondta az interjúban, hogy Jamey Rodemeyer megváltoztatta az életét és most, hogy a fiú meghalt, nagyon sajnálja, hogy nem állt előbb a nyilvánosság elé melegségével. Nyilatkozatát azzal zárta, hogy örökké hálás lesz a tinédzser fiúnak, amiért elindította benne azokat a lelki változásokat, melyek segítették előbújását.

Jamey Rodemeyer idén szeptemberben követett el öngyilkosságot. A fiú már fiatalon felvállalta biszexualitását és az iskolában erre bátorította társait is. Sokan emiatt sorozatos zaklatásoknak tették ki a fiút, voltak, akik egyenesen a halálát kívánták különböző közösségi oldalakon. A fiú végül nem bírta tovább társai kegyetlenségeit és végzetes lépésre szánta el magát. Jamey Rodemeyer 14 évet élt.
A fiú nem csak az iskolában állt ki az LMBT jogok mellett és tett tanúbizonyságot emberségéről, de részese volt annak az internetes kampánynak is, amelyben LMBT emberek (köztük több nyíltan meleg híresség is) bíztatták még bujkáló, vagy sorozatos sérelmeket elszenvedő társaikat azzal, hogy a későbbiekben minden jobb lesz. Ennek megfelelően a kampány az It gets better elnevezést kapta. (A meleg tinédzserről korábban megemlékezett Lady Gaga is - a szerk.)

Quinto továbbá reméli, hogy az ő példája is erőt ad majd a fiataloknak.

fotó: thehunkies.com; abcnews.go.com

Bobák Zsombor

2012. 05. 18. Péntek

Magunkról

A FrissMeleg egy magyar LMBT híroldal. Célunk a hazai olvasóközönség számára az itthoni és külföldi meleg élettel kapcsolatos hírek közlése, minél naprakészebben. Ajánlott böngésző: Mozilla Firefox.

TOVÁBB >>>

A FrissMeleg keres - társadalmi munkában - újságíráshoz és fordításhoz affinitást érző, tehetséges fiatalokat (és idősebbeket), a következő témakörökben: közélet, nagyvilág, kultúra, egészség, szórakozás és divat. Jelentkezés: foszerkeszto@frissmeleg.hu.

Kutatás

EuroGames

Fétish Weekend

Videók

Partnerek

Szavazás

Szerinted milyen lesz 2011-hez képest, LMBT-szempontból 2012?

Lelkisegély

Ezen a napon történt...

Május 11.

  • 1868-ban ezen a napon használta először a "homoszexualitás" és a "heteroszexualitás" kifejezéseket Kertbeny Károly egy Karl Heinrich Ulrich-nak írott levelében.
  • 1904-ben ezen a napon született Salvador Dalí, a világhírű biszexuális művész, akinek többek között Federico García Lorca költővel is volt szerelmi kapcsolata.