Meleg szemmel

„Melegverés” a Klub 64 előtt - Frissítve

A múlt hétvégén „közösség tagja elleni támadás” ért egy meleg fiatalembert hajnalban a Dessewffy utcában, a GLAM helyén nyílt „nemzeti diszkó” előtt. Vélhetően a hely vendégei megverték a férfit, aki orrcsonttörést szenvedett és eszméletét vesztette. A rendőrség hivatalból nem indított nyomozást.

Ezúton közöljük a fiú levelét, melyet több sajtóterméknek, így testvérlapunknak, a Company Magazinnak is elküldött:

„Nemzeti érzelmű magyarok. Így definiálják magukat azok az „emberek”, akik rám támadtak 2010. június 13-án, reggel 5:40 körül a Dessewffy és a Nagykörút sarkán, fényes nappal, a belváros közepén, a térfigyelő kamerák éber tekintete előtt.

Magáról az erőszakról nem akarok sokat beszélni, hisz az egész nem tartott tovább fél percnél: fáradtan, de a baráti közegben eltöltött este miatt jókedvűen gyalogoltam hazafelé az AletergoClub nevű szórakozóhelyről, mikor is a Klub64 nevű hely előtt álló három férfi közül az egyik minden „figyelmeztetés” nélkül nekem rontott, majd puszta ököllel ütni kezdett.

Eszméletvesztés előtt még egy pillanat erejéig hallhattam a támadás okát, mely szerint „mocskos buzi” vagyok. Ebben a pillanatban elvesztettem valamit, amit eddig magától értetődőnek véltem: minden ember azon jogát, hogy saját magát definiálja, továbbá fizikai létem feletti uralmamat.

Ami ezután következett lényegtelen (talán a „hatósági közeg” szenvtelensége lenne említésre méltó, közönyös és kimondatlanul is sértő megjegyzésük „ahaa, így már értem..” a történtek felvázolásakor teljes mértékben annihilálta beléjük fektetett bizalmamat), és mivel támadóm már nyilatkozhatott - még ha emberhez nem méltó módon is -, engedtessék meg nekem is a szólás joga!

Úgy vélem, a társadalmi együttélést modern, felvilágosult korunkban a többi emberi lény tisztelete, a kölcsönös bizalom, és az egymástól való különbözőségünk, sokszínűségünk hasznosítása alapján tudjuk harmonikusan megvalósítani. Amennyiben a „magyar nemzeti érzelmet” a gyűlölködő, a tőlünk különbözően érzők és gondolkozók elleni primér ösztönök – akár fizikai – kiélése jelenti, akkor köszönöm szépen, én nem kívánok „magyar nemzeti érzelmű” lenni.

Továbbá, két kérdés fogalmazódott meg bennem:

Egy alig egy perces veréssel polgártársam több százezer, ha nem millió magyar ember bizalmát, jóhiszeműségét lopta meg! Hány család, barát, kolléga fog ezek után félve és féltve sétálni a Pesti éjszakában, hiszen ha velem – aki „heteronormatív”, békés, átlagos polgárként sétálva az utcán – megtörtént, amit még gondolati szinten sem tudtam elképzelni, bármelyikőnkkel megtörténhet. A Ti fiaitokkal, ismerőseitekkel, kollégáitokkal, barátaitokkal is, ahogyan az én családom és baráti köröm sem tudja még feldolgozni, hogy Európa tősgyökeres népeként ilyet engedünk meg tagjainknak.

Második kérdésem:

Miért? Nem ismersz, sohasem láttalak, nem is tudtunk egymás létezéséről, Én is és Te is csak egy arc vagyunk a tömegben.

Honnan ez a gyűlölet, megold e bármit - azon kívül, hogy az adófizetők zsebéből milliókat veszel ki a műtétekre, rendőrségi eljárásra.

Miért baj az ha idegenek olyanokat szeretnek akiket te sohasem látsz? Gondoltál e arra mit érez a családom, a társam, a barátiam miközben ütöttél?

Ha ettől boldogabb lettél, vagy elismertebb, akkor őszintén, és nagyon sajnállak. Komolyan. Lehet még senki sem mondta, de az IGAZI nemzeti érzelmű polgárnak a másik EMBER felé mutatott jóindulat, a szorgalmas munka és az együttérzés nyújt örömöt.

Nem értél el semmit. A húst, a csontot eltörheted, de a tudathoz - bármelyik szabad magyar polgár tudatához, függetlenül attól hova adta voksát, hol látja a megoldást az ország bajaira! – sohasem lesz öklöd.

Végezetül kívánom minden honfitársamnak, akik félnek, ne féljenek! Én sem teszem, és hiszem, hogy mi sokkal többen vagyunk!

Baráti üdvözlettel:

Egy közületek.”


A rendőrség a mai nap folyamán közleményében tudatta a NapiászOnline.hu-val, hogy az esetet rögzítették a térfigyelő kamera felvételei:

"2010. június 13-án a kora reggeli órákban a Budapest VI., Dessewffy utcában lévő egyik szórakozóhely előtt egy ismeretlen férfi odalépett egy fiatalemberhez, akit előzetes szóváltás nélkül orrba vágott. A rendőrök kiérkezésekor a bántalmazó már nem tartózkodott a helyszínen, így az ő kiléte ismeretlen maradt. A fiatalember sérülése nyolc napon belül gyógyuló, könnyű. A könnyű testi sértés magánindítványra üldözendő, nem hivatalból. A sértett úgy nyilatkozott, hogy nem kíván magánindítvánnyal élni, így eljárás nem indult az ügyben" - áll a rendőrség közleményében.

Hozzá kell tennünk azonban, hogy többek véleménye szerint nem ez a helyes tényállás. 2010. június 13-án ugyanis "közösség tagja elleni erőszak" történt, mely ún. közvádas eljárást igényel. Mindez sokkal súlyosabban bűntetendő, mint a könnyű testi sértés (csoportos elkövetés esetén akár nyolc évi börtönnel is sújtható). Valamint kétséges az is, hogy a megvert fiatalember sérülése - orrcsont törés - nyolc napon belül gyógyulna. Ha szerkesztőségünkhöz bármilyen újabb fejlemény jut el az üggyel kapcsolatosan, természetesen tájékoztatjuk olvasóinkat.

2013. 05. 21. Kedd

Magunkról

A FrissMeleg egy magyar LMBT híroldal. Célunk a hazai olvasóközönség számára az itthoni és külföldi meleg élettel kapcsolatos hírek közlése, minél naprakészebben. Ajánlott böngésző: Mozilla Firefox.

TOVÁBB >>>

A FrissMeleg keres - társadalmi munkában - újságíráshoz és fordításhoz affinitást érző, tehetséges fiatalokat (és idősebbeket), a következő témakörökben: közélet, nagyvilág, kultúra, egészség, szórakozás és divat. Jelentkezés: foszerkeszto@frissmeleg.hu.

1 százalék

Videók

Partnerek

Szavazás

Szerinted milyen lesz 2011-hez képest, LMBT-szempontból 2012?

Lelkisegély

Felhívás

Ezen a napon történt...

Március 14.

  • 2007-ben ezen a napon hozta nyilvánosságra Fodor Gábor SZDSZ elnökjelölt a szabadságjogokról szóló politikai programját, melyben Kóka Jánoshoz hasonlóan csak „a házassággal azonos jogokat biztosító” regisztrált élettársi kapcsolat mellett foglalt állást.