KeresésGAY GUIDESZERVEZETEK
MELEG KÖZÖSSÉGEK
MELEG HELYEK
Linktár
Meleg blogok |
Bezárt a GLAM
2010-06-03 - Hanzli Péter
Bombaként robbant a hír, hogy rendkívül hirtelen bezárt a Dessewffy utcában található GLAM nevű meleg szórakozóhely. A sors pikantériája, hogy ugyanott Toroczkai László nyitja meg Budapest „első nemzeti szórakozóhelyét” Klub64 elnevezéssel. Vajon ez támadás a meleg közösség ellen?
A rendkívül fantáziadúsan Klub 64 névre keresztelt szórakozóhely lesz Budapest „első nemzeti szórakozóhelye” – legalábbis ezt ígéri Toroczkai. A hely megnyitója június 5-én lesz – s nem véletlenül, hiszen egy nappal korábban lesz a trianoni békeszerződés aláírásának kilencvenedik évfordulója.
Az ismertető leszögezi: a „személyzet nemzeti érzelmű, a berendezés magyaros, betyáros”, a lemezlovas pedig csak magyar zenéket fog játszani, és időről-időre nemzeti rockzenekarok és előadók is fellépnek majd. Eleinte ingyenes lesz a belépés a klubba, később viszont az esti programokért szerény belépőt fognak szedni, hogy „a nem oda való elemeket kiszűrjék” – nyilatkozta Toroczkai a kuruc.info-nak (melyet később a barikad.hu is átvett). Ezen interjúban azt is kifejtette, hogy ez az első ilyen szórakozóhely, melyet a későbbiekben hálózattá kívánnak fejleszteni. S az is kiderült, hogy nem véletlen a helyszínválasztás. „Különösen fontos ez Budapest belvárosában, ahol a különböző etnikai alapon szerveződő bűnbandák terrorizálják a szórakozóhelyeken a magyar fiatalokat” – mondta Toroczkai. „Itt egymást érik a szórakozóhelyek, de eddig csak a liberalizmust, nemzetköziséget és a devianciát terjesztették” - tette hozzá a radikális ifjúsági vezető, nyilván a meleg szórakozóhelyekre utalva. A képhez az is hozzátartozik, hogy Toroczkai László még a nyáron több radikális szervezettel, így a Magyar Gárdával vagy Budaházy Györggyel fogott össze Szegeden annak érdekében, hogy megakadályozzák a melegfelvonulást. Az akkori sajtótájékoztatón a felvonulást „a deviánsok meneté”-nek nevezték. Bemutatkozott az önvédelmi mozgalomként jellemzett Betyársereg is. A helyzet további pikantériája, hogy az utcában még egy meleg szórakozóhely működik, a mintegy három háztömbnyire található AlterEgo Club (A fejleményről elsőként beszámoló hir24.hu tájékoztatása azért is volt pontatlan, mert úgy fogalmaztak, hogy „az egyik legnépszerűbb melegklub tőszomszédságában” (értsd.: AlterEgo) nyílik a hely, s ez erős csúsztatás, hiszen a két hely elég messze található egymástól). Épp ezért nem véletlenül merül fel a kérdés: vajon nem tekinthető-e a meleg közösség elleni támadásként az, hogy a radikális ifjúsági vezér "100 százalékos" magyar szórakozóhelye pont egy meleg diszkó helyén nyílik meg, viszonylagos közelségben Budapest legkedveltebb meleg szórakozóhelyéhez? A GLAM kiesése azért is számít problémának, mert a tervek szerint az idei, 15. Budapest Pride egyik fő helyszíne lett volna. Mint ahogy Steigler Sándor, a fesztivál egyik főszervezője a legfrissebb Company magazinnak nyilatkozott: "A workshopok és a további kulturális programoknak (pl. Táncest, Szabad Mikrofonok Éjszakája) a Glam biztosít helyet". fotók: frissmeleg.hu; subba.blog.hu Összeállította: Hanzli Péter |
2012. 05. 18. Péntek
MagunkrólA FrissMeleg egy magyar LMBT híroldal. Célunk a hazai olvasóközönség számára az itthoni és külföldi meleg élettel kapcsolatos hírek közlése, minél naprakészebben. Ajánlott böngésző: Mozilla Firefox. A FrissMeleg keres - társadalmi munkában - újságíráshoz és fordításhoz affinitást érző, tehetséges fiatalokat (és idősebbeket), a következő témakörökben: közélet, nagyvilág, kultúra, egészség, szórakozás és divat. Jelentkezés: foszerkeszto@frissmeleg.hu. Legolvasottabb
Ezen a napon történt...Május 11.
|