Meleg szemmel

1 százalék

Daniel Radcliffe meleg segélyvonal mellett kampányol

A legújabb hírek szerint Daniel Radcliffe, a Harry Potter-filmek sztárja melegeknek szóló reklámfilmben vállalt szerepet. Mindezt ráadásul teljesen ingyen tette. Lépésével egy civil szervezetet kíván segíteni, mely segélyvonalat tart fenn LMBT fiataloknak.

A film és a segélyvonal is The Trevor Project néven fut. A fiatal sztár döntését az motiválta, hogy ezzel kíván segíteni a civil szervezetnek az Egyesült Államokban, akik huszonnégy órás segélyvonalat működtetnek krízishelyzetbe jutott leszbikus, biszexuális, és meleg fiatalok számára. A telefonszám ingyenesen hívható az egész ország területén. Elsődleges céljuk az, hogy csökkentsék az LMBT emberek körében előforduló öngyilkosság kockázatát. A sztár már korábban is, tavaly augusztusban támogatta az említett Trevor Project nevű segélyvonalat.

A segélyvonal még 1998-ban alakult, három filmes (James Lecesne, Peggy Rajski és Randy Stone) hozta létre. A Trevor Helpline egy 13 éves meleg tinédzser 1993-as öngyilkossági kísérletének hatására jött létre, s a témáról már 1994-ben Oscar-díjas rövidfilmet is készítettek. Ennek hatására nőtt meg az érdeklődés egy ilyen segélyvonal iránt. A Colin Higgins Alapítvány és az HBO támogatásával létrejött szervezet aktivistái a telefonvonal másik végén felkészített emberek, akik meghallgatják a telefonálókat és előítéletek nélkül kezelik őket. Ezen kívül szerveznek iskolai foglalkozásokat, kiadnak oktatási anyagokat és állásfoglalásokat is (bővebb információk a szervezet honlapján).

A húsz éves színész (képünkön az Equus című színpadi darabban látható) az E! Online-nak elmondta: sok meleg embert ismer. Sok meleg férfi volt már gyermekkorában a közelében, és soha nem volt semmi baja a melegekkel, elfogadta, hogy néhány ember meleg, a többiek pedig nem. Elmondása szerint homófóbiával először az iskolában találkozott, és mindaz nagyon szíven ütötte, mert korábban ilyet még nem tapasztalt. „Utálom azokat, akik nem toleránsak azokkal, akik másmilyen szexuális beállítottságot képviselnek, mint az átlag. Nagyon szerencsés vagyok, hogy segíthetek egy ilyen szervezetnek, és tehetek valamit ezekért a fiatalokért”. A filmet a Wall Streeten forgatták, és hírek szerint a televíziók tavasztól fogják azt sugározni.

A fiatal sztárt az utóbbi időkben gyakran érte az a „vád”, hogy meleg; ő ezeket finoman hárította. Legutóbb úgy írta le magát, hogy ő „finoman különc”, egy kicsit más, és valószínűleg ebben annak is szerepe lehet, hogy milyen közegben nőtt fel. S az állítólagos melegségével kapcsolatos pletykák azóta sem nagyon nyugodnak.

Fontosnak tartotta, hogy nyilatkozzon a témában: „Azt hiszem, fontos, hogy valaki, aki egy olyan nagy, kereskedelmi filmben szerepelt, mint a Harry Potter-sorozat”, az megszólaljon, „és különösen azért, mert nem vagyok meleg vagy biszexuális és transzszexuális. Mindig is éreztem, hogy nagyon szerencsés életem volt. Soha nem kellett megbirkóznom valami komoly dologgal, mely a valláson vagy a szexuális irányultságon alapul”. „Az a tény, hogy én heteró vagyok”, nem jelenti azt, hogy nem kell a témával foglalkoznom, „s ez egyenesen azt mutatja, hogy az emberek hihetetlenül érdeklődnek és gondolkoznak is sokat erről”.

fotók: thetrevorproject.org; gothamist.com; gay.ru

Hanzli Péter

 

Ezen a felvételen Daniel Radcliffe beszél arról, hogy miért támogatja a Trevor Projectet:

2012. 05. 18. Péntek

Magunkról

A FrissMeleg egy magyar LMBT híroldal. Célunk a hazai olvasóközönség számára az itthoni és külföldi meleg élettel kapcsolatos hírek közlése, minél naprakészebben. Ajánlott böngésző: Mozilla Firefox.

TOVÁBB >>>

A FrissMeleg keres - társadalmi munkában - újságíráshoz és fordításhoz affinitást érző, tehetséges fiatalokat (és idősebbeket), a következő témakörökben: közélet, nagyvilág, kultúra, egészség, szórakozás és divat. Jelentkezés: foszerkeszto@frissmeleg.hu.

Kutatás

EuroGames

Fétish Weekend

Videók

Partnerek

Szavazás

Szerinted milyen lesz 2011-hez képest, LMBT-szempontból 2012?

Lelkisegély

Ezen a napon történt...

Május 11.

  • 1868-ban ezen a napon használta először a "homoszexualitás" és a "heteroszexualitás" kifejezéseket Kertbeny Károly egy Karl Heinrich Ulrich-nak írott levelében.
  • 1904-ben ezen a napon született Salvador Dalí, a világhírű biszexuális művész, akinek többek között Federico García Lorca költővel is volt szerelmi kapcsolata.