Meleg szemmel

1 százalék

Osztrák meleg pár Strassbourgban a házasság tilalma miatt

Két osztrák állampolgár beperelte államát a házassággal kapcsolatos diszkrimináció miatt az Emberi Jogok Európai Bíróságán. Miután Ausztriában minden nemzeti fellebbezési fórumot megjártak, nemzetközi terepre vitték az ügyet.

Horst Michael Schalk és Johann Franz Kopf még 2002-ben szeretett volna házasságot kötni Ausztriában. A házasságkötést a hatóságok – az érvényben lévő törvényre hivatkozva – megtagadták. A bécsi orvos és társa, egy légitársaság alkalmazottja azonban nem adta fel. Bírósághoz fordultak, ám kimerítették az összes rendelkezésre álló jogorvoslati lehetőséget nemzeti szinten.

2004 augusztusában megtámadták Ausztriát az Emberi Jogok Európai Bíróságán (CEDH; képünkön a bíróság épülete) megkülönböztetés és kötelességszegés vádjával, a család- és a házassági jogok területén. A testület a napokban kezdett foglalkozni az üggyel. „Én vagyok inkább a konok” - mondja kettejük közül Horst Michael Schalk, aki a napokban utazott Strassbourgba, hiszen csütörtökön kezdték el megvitatni a testület székhelyén panaszát. „Úgy vélem, a házasságkötéshez való jog minden emberi lényt megillet” – fogalmazott még az elutazás előtt az érintett.

Az Európai Emberi Jogi Egyezmény 12. cikkelye kimondja: „A házasságkötési korhatárt elért férfiaknak és nőknek joguk van a házasságkötésre és a családalapításra, az e jog gyakorlását szabályozó hazai törvények szerint”. A felperes pár ügyvédje szerint azonban jelen pont alapján „a házasság nem határozható meg egy férfi és egy nő szövetségeként”.

Az osztrák kormány jogi képviselője oka fogyottnak tartja a pert. Érvelése szerint régóta folyik hazájában a bejegyzett élettársi kapcsolat előkészítése, mely idén január 1-én életbe is lépett. Szerinte ezzel véget is vetettek a kérelmezők által hangoztatott diszkriminációnak, hiszen a lehetőség „a házassághoz hasonló jogokat” biztosít, igaz tiltja a közös örökbefogadást. „A kérdés már megoldódott, és a felperesek elérték a céljukat” - fogalmazott Brigitte Ohm, az osztrák kormány ügyvédje. A kilenc bíró mindegyike azonban nem tűnt meggyőzöttnek a meghallgatáson.

A meleg pár ügyvédje, Klemens Mayer elmondása szerint – őszinte meglepetésére – a testület három tagját képviselve a svájci bíró is feltette a kérdést a kormány képviselőjének: Ausztria „miért nem követi annak a négy európai országnak a példáját, melyek teljesen megnyitották a házasság korlátozás nélküli lehetőségét a leszbikus és homoszexuális párok számára”? A luxemburgi bíró azt is megkérdezte, hogy a közvélemény részéről milyen érdeklődés övezi Ausztriában a melegek házassági lehetőségének tilalmát? A bíróság várhatóan több hónap múlva dönt csak.

fotó: intmensorg.info

Hanzli Péter
 

2012. 05. 18. Péntek

Magunkról

A FrissMeleg egy magyar LMBT híroldal. Célunk a hazai olvasóközönség számára az itthoni és külföldi meleg élettel kapcsolatos hírek közlése, minél naprakészebben. Ajánlott böngésző: Mozilla Firefox.

TOVÁBB >>>

A FrissMeleg keres - társadalmi munkában - újságíráshoz és fordításhoz affinitást érző, tehetséges fiatalokat (és idősebbeket), a következő témakörökben: közélet, nagyvilág, kultúra, egészség, szórakozás és divat. Jelentkezés: foszerkeszto@frissmeleg.hu.

Kutatás

EuroGames

Fétish Weekend

Videók

Partnerek

Szavazás

Szerinted milyen lesz 2011-hez képest, LMBT-szempontból 2012?

Lelkisegély

Ezen a napon történt...

Május 11.

  • 1868-ban ezen a napon használta először a "homoszexualitás" és a "heteroszexualitás" kifejezéseket Kertbeny Károly egy Karl Heinrich Ulrich-nak írott levelében.
  • 1904-ben ezen a napon született Salvador Dalí, a világhírű biszexuális művész, akinek többek között Federico García Lorca költővel is volt szerelmi kapcsolata.