Meleg szemmel

1 százalék

A nemi szerepek is felelősek a hazai népességcsökkenésért

A magyarországi házasodási és népesedési statisztikák jópár éve aggodalomra adnak okot, mind az évenkénti házasságok és válások arányát, mind a született gyermekek számát tekintve. Cikkünben a miértekre keressük a választ.

A Népesedési Kerekasztal többek között a magyar feleségekre háruló nagy terhelést jelölte meg, mint a házasságok egyik legfőbb akadályát.

Jelenleg az évente kötött 40 000 házasságra 25 000 válás jut és 40%-al kevesebben házasodnak, mint 1990-ben. Ugyanakkor évente 96 000 gyermek születik, míg 131 000-en haláloznak el. (2008-as adat)

Tévutak

A próbléma tárgyilagos megközelítését nehezíti, hogy azt különböző szélsőséges csoportok előszeretettel használják kampányaikban, számos olyan interpretációval fűszerezve, melyek ugyan alkalmasak a figyelemfelkeltésre és a mobilizálásra, de a józan észtől és a valóságtól fényévekre állnak. Ha valós megoldást szeretnénk kapni a problémára, akkor meg kell szabadítanunk a prekoncepcióinkat mindenfajta üldözési mániától és görcsös beidegződéstől.

Talán a leggyakoribb válaszok a házasságok alacsony számának firtatására a rossz gazdasági helyzet, az alacsony fizetések, a magas adók és a munkanélküliség. Ezt cáfolandó, elég csak egy pillantást vetni a következő grafikonra, mely évekre bontva mutatja a válások és házasságok arányát, százalékosan, 1991 és 2005 között.

 

(Forrás: WolframAlpha )

Színek értelmezése:

  • Kék: Magyarország
  • Lila: Németország
  • Sárga: Japán
  • Zöld: Románia

Az egyből szembetűnik, hogy a válás/házasság arány nem függ az országok gazdasági helyzetétől, másrészt az országok közötti sorrend állandósága felveti a gyanúját a kulturális okoknak.

„Dolgozz asszony!”

A Magyar Tudományos Akadémia által életrehívott Népesedési Kerekasztal azért jött létre, hogy minél mélyebben körbejárja és megismerje a problémát, valamint javaslatokat tegyen a helyzet javítására.

Kutatásaik során egy érdekes felfedezésre jutottak, mely szerint a magyar férjek többsége nem veszi ki a részét a házimunkából, még abban az esetben sem, ha a feleség teljes munkaidős állásban dolgozik. A kölcsönösség ilyen fokú hiánya pedig eltántorítja a nőket a házasságtól.

Az már korábban napvilágot látott, hogy Európában a magyar nők végzik a legtöbb házimunkát, ennek okai pedig a kisgyermekkorunktól fogva belénk plántált nemi szerepekben keresendők.

A Népesedési Kerekasztal pályázatok kiírását javasolta oktatási anyagok készítésére. Ezek az anyagok a fiatalokat céloznák meg és magánélettel kapcsolatos javaslatokat, információkat adnának át a nemi sztereotípiák formálásának céljával. Így talán egyre többekben merülhet fel, hogy a "kisfiúk is főzhetnek és a kislányok is szerelhetnek".

Tom

Források:

  • nol.hu: A magánéletet is tanítaná a Népesedési Kerekasztal
  • WolframAlpha: Statisztika
  • nol.hu: A magyar nők végzik a legtöbb házimunkát

 

2012. 05. 18. Péntek

Magunkról

A FrissMeleg egy magyar LMBT híroldal. Célunk a hazai olvasóközönség számára az itthoni és külföldi meleg élettel kapcsolatos hírek közlése, minél naprakészebben. Ajánlott böngésző: Mozilla Firefox.

TOVÁBB >>>

A FrissMeleg keres - társadalmi munkában - újságíráshoz és fordításhoz affinitást érző, tehetséges fiatalokat (és idősebbeket), a következő témakörökben: közélet, nagyvilág, kultúra, egészség, szórakozás és divat. Jelentkezés: foszerkeszto@frissmeleg.hu.

Kutatás

EuroGames

Fétish Weekend

Videók

Partnerek

Szavazás

Szerinted milyen lesz 2011-hez képest, LMBT-szempontból 2012?

Lelkisegély

Ezen a napon történt...

Május 11.

  • 1868-ban ezen a napon használta először a "homoszexualitás" és a "heteroszexualitás" kifejezéseket Kertbeny Károly egy Karl Heinrich Ulrich-nak írott levelében.
  • 1904-ben ezen a napon született Salvador Dalí, a világhírű biszexuális művész, akinek többek között Federico García Lorca költővel is volt szerelmi kapcsolata.