KeresésGAY GUIDESZERVEZETEK
MELEG KÖZÖSSÉGEK
MELEG HELYEK
Linktár
Meleg blogok |
Meleg Krisztus kavart botrányt Spanyolországban
2010-02-17 - Hanzli Péter
Egy, a Granadai Egyetemen rendezett kiállítás kavart hatalmas botrányt az ibériai országban. A kiállításnak több homoerotikus képe van, mely Jézus életével kapcsolatos. A panaszok után több szponzor elállt a kiállítás támogatásától.
Az új, alternatív katekizmus azonban nem igen jött be Andalúziának. Az ország egyik legvallásosabb tartományában több katolikus szervezet és fundamentalista csoport is tiltakozott az egyetem kiállítása ellen, s követelték annak betiltását. A szerző, Fernando Bayon több halálos fenyegetést is kapott a kiállítás miatt. „Tudtam, hogy jelentős hatással lesz, de soha nem képzeltem volna, hogy ilyen szélsőségesen reagálnak” – fogalmazott a sokak által nem kevésbé szélsőségesnek titulált fotós a spanyol médiának. A kiállítás az eredeti tervek szerint február 11. és március 5. között tartott volna, ám az egyetem vezetősége a tiltakozások hatására úgy döntött, hogy bezárja a tárlatot. A hivatalos indoklás szerint azért, mert „nem lehet garantálni a látogatók biztonságát”. fotók: Ferando Bayona Hanzli Péter
|
2012. 05. 18. Péntek
MagunkrólA FrissMeleg egy magyar LMBT híroldal. Célunk a hazai olvasóközönség számára az itthoni és külföldi meleg élettel kapcsolatos hírek közlése, minél naprakészebben. Ajánlott böngésző: Mozilla Firefox. A FrissMeleg keres - társadalmi munkában - újságíráshoz és fordításhoz affinitást érző, tehetséges fiatalokat (és idősebbeket), a következő témakörökben: közélet, nagyvilág, kultúra, egészség, szórakozás és divat. Jelentkezés: foszerkeszto@frissmeleg.hu. Legolvasottabb
Ezen a napon történt...Május 11.
|