Meleg szemmel

ANNO 2005: Meleg emlékmű Montevideóban

Öt évvel ezelőtt, 2005. február 2-án, szerdán a szexuális különbözőségnek emeltek emlékművet Uruguay fővárosában, Montevideóban. A háromszögletű rózsaszín gránittömböt és a körülötte kialakított új terecskét a főpolgármester adta át.

Az emlékmű a belváros szívében, két sétálóutca kereszteződésében áll, nem messze a főszékesegyháztól és José Artigas nemzeti szabadsághős szobrától.

A fővárosi önkormányzat és a Mariano Arana polgármester által is jóváhagyott emlékmű-állítást hét montevideói melegszervezet kezdeményezte. Fernando Frontán uruguayi író, homoszexuális aktivista szerint a homoszexualitást szimbolizáló gránitháromszög azt üzeni az egész társadalomnak, hogy tiszteletben kell tartani egymás különbözőségét, a másságot. (A rózsaszín háromszög azóta számít a melegek szimbólumának, hogy a náci haláltáborokban ezzel bélyegezték meg a homoszexuális foglyokat.)

A melegaktivisták remélik, hogy a homoszexualitásnak a világon negyedikként és Latin-Amerikában elsőként állított emlékmű ösztönözni fogja az Uruguayba irányuló melegturizmust is. Az emlékműavatás kapcsán Montevideó főpolgármestere, aki lakásügyi és környezetvédelmi miniszterként tagja lesz a március 1-jén hivatalba lépő új uruguayi kormánynak is, nem zárta ki, hogy a szocialista Tabaré Vázquez vezette kabinet indítványozni fogja az azonos nemű személyek házasságának elismerését is.

„Miért is ne? Jó, ha nyitottak vagyunk a társadalom fejlődése és az új együttélési formákra” – válaszolta egy újságírói kérdésre a legutóbbi választásokon szenátorrá választott politikus. A főpolgármester szerint az új tér és emlékmű a "másság iránti tisztelet és türelem szimbóluma" lesz az uruguayi fővárosban.

fotók: andrejkoymasky; wikipedia

Forrás: MTI Archívum


 

2012. 02. 05. Vasárnap

Magunkról

A FrissMeleg egy magyar LMBT híroldal. Célunk a hazai olvasóközönség számára az itthoni és külföldi meleg élettel kapcsolatos hírek közlése, minél naprakészebben. Ajánlott böngésző: Mozilla Firefox.

TOVÁBB >>>

A FrissMeleg keres - társadalmi munkában - újságíráshoz és fordításhoz affinitást érző, tehetséges fiatalokat (és idősebbeket), a következő témakörökben: közélet, nagyvilág, kultúra, egészség, szórakozás és divat. Jelentkezés: foszerkeszto@frissmeleg.hu.

Videók

Partnerek

Szavazás

Szerinted milyen lesz 2011-hez képest, LMBT-szempontból 2012?

1 százalék

Lelkisegély

Ezen a napon történt...

Február 02.

  • 1972-ben ezen a napon született az izraeli Sharon Cohen, aki később Dana International néven lett világszerte ismert transzszexuális popdíva. 1998-ban Diva című számával megnyerte az Eurovíziós Dalfesztivált.
  • 1989-ben ezen a napon hunyt el Jurij Bogatyrev (1947-1989) szovjet színész, a Moszkvai Művész Színház munkatársa. AIDS okozta megbetegedésben halt meg egy moszkvai kórházban.
  • 2007-ben ezen a napon kötötték meg az első bejegyzett élettársi kapcsolatot a mexikói Coahuila államban (a 31 mexikói állam közül elsőként itt lépett életbe a jogintézmény). A leszbikus pár: Korina Almaguer és Karla Lopez az állam északi részén található Saltillo Tamaulipas városban kelt egybe.
  • 2007-ben ötödik alkalommal rendezték meg a Leszbikus Fesztivált Moszkvában, mintegy 200 résztvevővel. A fő szervező Jelena Bocman („Elena Vitorlamester”) volt (mindez a felvett internetes neve az egyik legismertebb orosz leszbikus aktivistának).