Meleg szemmel

Felakasztaná a melegeket…

Amerikai meleg szervezetek felszólították a szervezőket, hogy vonják vissza Buju Banton Grammy-jelölését. A 36 éves reage-sztárnak ez a negyedik jelölése Grammyre, most a Rasta Got Soul albumáért. Több melegszervezet tiltakozott Buju Banton Grammy-jelölése ellen.

A jamaicai énekes meleg-ellenes dalszövegei miatt több koncertjét is törölték tavaly az Egyesült Államokban. Legnagyobb botrányt az 1988-as Boom albumán megjelent Bye Bye-nak a szövege váltotta ki, melyben a melegek legyilkolására, konkrétan felakasztására buzdított.

Az már most biztos, hogy Buju Banton személyesen nem fog megjelenni a vasárnapi Grammy-gálán, ugyanis, tavaly december 10-i kábítószerrel kapcsolatos letartóztatása óta, a floridai Tampa börtönében raboskodik. Az énekest 5 kg terjesztésre szánt kokain birtoklása miatt fülelték le. Állítása szerint a miami rendőrség csalta tőrbe. Ha a bíróság elítéli a jamaicai énekest, akkor akár 20 év börtönt is kaphat.

Két nagy amerikai meleg szervezet és 20 kisebb meleg csoport nyílt levélben és egész oldalas hirdetésben tiltakozott a Hollywood Daily Variety napilap pénteki számában. A szervezetek felhívásukban hangsúlyozták, hogy a Grammy-díjkiosztó rendezőinek el kell ítélniük minden erőszakra buzdító zenét.

Jamaica a világ egyik legrosszabb helye a homoszexuálisok számára. A melegeket a Biblia tanításaira és a rasztafári vallásra hivatkozva üldözik. Az országban a férfiak közötti szexuális viszonyt törvénnyel büntetik. A jamaicaiak öt százaléka vallja magát rasztának.

Jakab István

 

2012. 02. 05. Vasárnap

Magunkról

A FrissMeleg egy magyar LMBT híroldal. Célunk a hazai olvasóközönség számára az itthoni és külföldi meleg élettel kapcsolatos hírek közlése, minél naprakészebben. Ajánlott böngésző: Mozilla Firefox.

TOVÁBB >>>

A FrissMeleg keres - társadalmi munkában - újságíráshoz és fordításhoz affinitást érző, tehetséges fiatalokat (és idősebbeket), a következő témakörökben: közélet, nagyvilág, kultúra, egészség, szórakozás és divat. Jelentkezés: foszerkeszto@frissmeleg.hu.

Videók

Partnerek

Szavazás

Szerinted milyen lesz 2011-hez képest, LMBT-szempontból 2012?

1 százalék

Lelkisegély

Ezen a napon történt...

Február 02.

  • 1972-ben ezen a napon született az izraeli Sharon Cohen, aki később Dana International néven lett világszerte ismert transzszexuális popdíva. 1998-ban Diva című számával megnyerte az Eurovíziós Dalfesztivált.
  • 1989-ben ezen a napon hunyt el Jurij Bogatyrev (1947-1989) szovjet színész, a Moszkvai Művész Színház munkatársa. AIDS okozta megbetegedésben halt meg egy moszkvai kórházban.
  • 2007-ben ezen a napon kötötték meg az első bejegyzett élettársi kapcsolatot a mexikói Coahuila államban (a 31 mexikói állam közül elsőként itt lépett életbe a jogintézmény). A leszbikus pár: Korina Almaguer és Karla Lopez az állam északi részén található Saltillo Tamaulipas városban kelt egybe.
  • 2007-ben ötödik alkalommal rendezték meg a Leszbikus Fesztivált Moszkvában, mintegy 200 résztvevővel. A fő szervező Jelena Bocman („Elena Vitorlamester”) volt (mindez a felvett internetes neve az egyik legismertebb orosz leszbikus aktivistának).