Meleg szemmel

1 százalék

Obama és McCain a „ne kérdezd, ne mondd meg” törvényről

Barack Obama amerikai elnök első évértékelő beszédében megígérte: eltörli azt a Clinton-féle törvényt, amelynek értelmében a fegyveres erők csak a nemi irányultságukat ki nem nyilvánító melegeket és leszbikusokat fogadnak be. Ugyanakkor McCain a változtatás ellen foglalt állást.

Obama kijelentését üdvrivalgás fogadta liberális politikusok részéről, amikor a végén bejelentette: az idén felszámolja a Clinton-féle „ne kérdezd, ne mondd meg” („Don’t ask, don’t tell”) törvényt, amelynek értelmében a fegyveres erők csak a nemi irányultságukat ki nem nyilvánító melegeket és leszbikusokat fogadják be.

A beszédre helyi idő szerint szerda este került sor a Kongresszus (Szenátus és Képviselőház) közös ülésén, Washingtonban. Az elnöki évadnyitó és értékelő beszéd („State of the Union Address”) hagyományosnak számít az Egyesült Államokban. Obama több mint egyórás beszédének természetesen csak egyik, kevésbé hangsúlyos eleme volt a Clinton-féle rendelkezés. A beszéd központi kérdése a munkahelyteremtés volt (a munkanélküliség 10 százalékon áll, csak a válság idején hétmillió állás szűnt meg). Természetesen szó került a legfontosabb külpolitikai kérdésekről is, így Irakból augusztus végéig hazahívja a harcoló csapatokat, Afganisztánban pedig jövőre kezdődik a létszámcsökkentés. Obama hangsúlyozta: Iránnak szankciókkal kell szembenéznie, atomfegyverek pedig nem kerülhetnek terroristák kezére.

A beszéd említett részére reagálva megszólalt a kérdésben Obama egykori republikánus kihívója, John McCain is. Kiadott egy nyilatkozatot, melyben kifejtette, hogy „nem ért egyet az elnök azon ígéretével, hogy hatályon kívül helyezzék a „ne kérdezd, ne mondd meg” törvényt”. Az egykori vietnami veterán McCain leírta: a „State of the Union Address-ben Obama elnök felkérte a Kongresszust, hogy helyezzék hatályon kívül a „ne kérdezd, ne mondd meg” politikáját is. Én mérhetetlenül büszke vagyok, és hálás minden amerikainak, aki egyenruhát visel hazánkban, különösen egy háború idején, és azt hiszem, hogy hiba lenne, ha hatályon kívül helyeznénk az irányelvet”. „A sikeres policy több mint tizenöt éve van érvényben, és ezt jól ismeri és túlnyomórészt támogatja a katonaság, minden szinten. Akik a legjobban képzett, legjobban felszerelt, és a legtöbb szakmai képzetséggel rendelkező honvédek hazánk történetében, valamint ezen férfiak és nők a két világháború során is hősiesen teljesítettek. Egy olyan időszakban, amikor a fegyveres erők küzdenek, és mindez áldozatokat kíván a csatatéren, most nincs itt az ideje, hogy felhagyunk az irányelvvel”.

Hanzli Péter

Kapcsolódó cikkeink:

66 000 LMB-személy az amerikai hadseregben
 

2012. 05. 18. Péntek

Magunkról

A FrissMeleg egy magyar LMBT híroldal. Célunk a hazai olvasóközönség számára az itthoni és külföldi meleg élettel kapcsolatos hírek közlése, minél naprakészebben. Ajánlott böngésző: Mozilla Firefox.

TOVÁBB >>>

A FrissMeleg keres - társadalmi munkában - újságíráshoz és fordításhoz affinitást érző, tehetséges fiatalokat (és idősebbeket), a következő témakörökben: közélet, nagyvilág, kultúra, egészség, szórakozás és divat. Jelentkezés: foszerkeszto@frissmeleg.hu.

Kutatás

EuroGames

Fétish Weekend

Videók

Partnerek

Szavazás

Szerinted milyen lesz 2011-hez képest, LMBT-szempontból 2012?

Lelkisegély

Ezen a napon történt...

Május 11.

  • 1868-ban ezen a napon használta először a "homoszexualitás" és a "heteroszexualitás" kifejezéseket Kertbeny Károly egy Karl Heinrich Ulrich-nak írott levelében.
  • 1904-ben ezen a napon született Salvador Dalí, a világhírű biszexuális művész, akinek többek között Federico García Lorca költővel is volt szerelmi kapcsolata.